Személyes élménnyel kell kezdenem: 1982. december 12-én részt vettem a Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója tiszteletére tartott Zeneakadémiai hangversenyen, melyen iskolai kórusok működtek közre. Egy föllépésére várakozó gimnáziumi vegyeskar vezetőjeként növendékeimmel együtt meghallgattuk a koncert első felét, az általános iskolások szereplését. Ifjabb Sapszon Ferenc akkoriban a budapesti Kosciuszko Tádé utcai iskola kórusát vezette, s a szóban forgó hangversenyen ezzel az együttessel lépett föl. Előadásuk, muzsikálásuk megdöbbentett és fölkavart; még természetes féltékenységemet és irigységemet is elsöpörte.
A kórusiskola létrehozásának gondolata ifjabb Sapszon Ferenc első iskolai kórusának sikereiből és működési tapasztalataiból nőtt ki. A keretek között, melyeket az intézmény hagyományos szerkezete biztosítani tudott, az alapító karnagy és együttesének akkori tevékenysége éppen csak hogy elfért; munkálkodásuk lelkisége és terveik számára azonban e keretek kínosan szűkössé váltak. De kicsoda merhetett a központi oktatás-irányítás idején olyasmit gondolni, hogy példa nélkül álló, új iskolát, sőt iskolatípust hozzon létre?! Az ilyesmi akkoriban – ha egyáltalán előfordult néha – a köztanár számára befolyásolhatatlannak látszó illetékességi és döntési régiókban játszódott le. Csak egy fanatikus hihette, hogy az iskola-létesítés elvekben fönnálló lehetőségét valóságosan is meg lehet ragadni. Ifjabb Sapszon Ferenc megtisztelt azzal, hogy iskolaalapítási terveibe 1986 táján beavatott, ezért közelebbről ismerkedhettem meg az iskolájának megvalósulásához vezető út sokféle fordulójával és számos – végül leküzdött – akadályával. Már az is nehezen volt hihető, hogy a tervek végül is megvalósulnak, az pedig teljességgel érthetetlen volt, hogy a szervezőmunka sokféle terhe és bizonytalansága ellenére a karnagy és a régi iskolájából nem kevés bonyodalom közepette, megfogyatkozva és átalakulva új iskolába költöző kórus munkájának szakmai színvonala töretlen maradt.
Pedig a körülmények eleinte egyáltalán nem kedveztek. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola – számos megígért és meg nem kapott épület megtekintése után – 1988 őszén „albérletben”, egy Rákospalota határán működő általános iskola udvarán álló barakkban kezdte meg munkáját. Talán úgy gondolták a döntéshozók, hogy helyesebb, ha az új iskola kifárad, vagy belepusztul saját születésének kínjaiba. Nem így történt. A személyi és tárgyi adottságok százféle gondja, nehézsége közepette az iskola kórusa – majd egyre több kórusa – sikert sikerre halmozott, s eredményei jogán mind határozottabban igényelhetett, sőt követelhetett méltóbb helyet magának. Többszöri költözködés után telepedhetett meg végre a budai Vár oldalában lévő jelenlegi helyén. És a sikerek egymás után következtek:
****
A Kórusiskola azonban nemcsak a fentebb elsorolt eredmények terén követte a mintául választott nagy, európai kariskolai műhelyek példáját. Növendékei közül a megalapítás óta eltelt 18 esztendő alatt egész sor kitűnő muzsikus, tanár és karvezető került ki. Közülük néhányan ifjabb Sapszon Ferenc mellett dolgoznak, mások egyebütt, de munkálkodásuk világosan jelzi, hogy tehetségük kivirágoztatásához a legerősebb indíttatást a legtermékenyítőbb impulzust a kórusiskolában szerzett emberi és zenei tapasztalatokból nyerték. Ez utóbbi momentum enged reménykedni abban, hogy a Magyar Kórusiskola immár nem „egyszemélyes intézmény”. Létének és működésének záloga e reménység szerint nem csupán az alapító és vezető szakmai minősége és karizmatikus egyénisége; számíthat immár a kinevelt munkatársak és követők eredményes munkájára is.
Dícsérő nyilatkozatom elején azt mondtam: Ifjabb Sapszon Ferenc muzsikálásával való első találkozásom megdöbbentett és fölkavart; még természetes féltékenységemet és irigységemet is elsöpörte. E természetes érzelmek ugyanis átadták a helyüket egy kivételesen boldog, jó érzésnek: „Amit hallok, az itt született, Magyarországon, s valami módon nekem is javamra van, gazdagít, többé és jobbá tesz.” Mindezt az azóta eltelt 24 esztendő számtalan sikere, az iskolaalapító munkájának töretlen íve boldogító bizonyossággal engedi kimondani: A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola működése a Magyar Örökség része!
Arany János
| Nyomtatás |
| Ablak bezárása |