Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mondhatnánk, hogy Csorba László történészi végzettségét már a családi háttere is determinálta. Az a család, amelynek a gyökerei anyai ágon egészen Bethlen Gábor idejéig vezethetőek vissza. Az a család, amelyikben az elődök
fontosnak tartották továbbadni utódaiknak az örökségüket tárgyak és történetek formájában. Ez alapján feltételezhetnénk történész szülőket is, azonban mindketten orvosok voltak, nem is említve az üknagyapát, Barabás Miklós festőt. Kétségtelennek tűnik, hogy a nagy múltú család remek lehetőséget nyújtott Csorbának ahhoz, hogy már iskolás évei alatt felismerhesse a múltbéli történetek és ezek szereplői iránti rendkívüli tudásvágyát. Azt hiszem,
mindannyiunk és a magam nevében is mondhatom: hálásak vagyunk ezért mind a családi felmenőknek, mind Laci kitartó érdeklődésének és kíváncsiságának.
Zavarba ejtő, hogy egy ilyen életútból – tekintettel a laudáció hosszára és a tisztelt jelenlévők türelmére – inkább csak kiemelni lehet momentumokat, ám ezek is kitűnően érzékeltetik a nagyszerű tudós, a köztiszteletben álló történész, az intézményvezető és a professzor kiemelkedő karakterét. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1979-ben szerzett történelem szakos középiskolai tanár, könyvtáros és levéltáros diploma megszerzése után Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus történész hatására elsősorban a 19. századi magyar történelem kutatója lett. Egyháztörténeti érdeklődését pedig Hahn István professzor óráira vezeti vissza, és itt arra is ki kell térni, hogy már az
egyetem után az MTA Filozófiai Intézetében – az akkori egyházpolitikai válság okán létrehozott kutatócsoportban – több mint egy évtizeden át foglalkozott ennek kérdéseivel is. Ez nem volt túlságosan gyakori akkoriban, csak kevesen foglalkoztak egyháztörténettel, de Csorba az Intézetben ez idő alatt segédmunkatársból főmunkatárs lett.
1991-ben az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének már docenseként folytatta munkáját, majd az 1992-1993-as tanévet az Indiana Egyetemen töltötte vendégtanárként. Mindig vágyott Rómába és 1998-ban el is érkezett a lehetőség, amikor megnyerte a Római Magyar Akadémia igazgatói pályázatát. Ennek ellenére igazgatóhelyettes – és egyben tudományos igazgató – lett, de öt év múlva, a következő pályázat kiírása után kinevezték igazgatónak. Így viszont összesen kilenc évet tölthetett az olasz fővárosban, ami meghatározóvá vált életében és hatással volt kutatásaira is.
2007-es hazatérését követően az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese lett, mellette félállásban az egyetemi oktatómunkáját is folytatta. 2009-ben megpályázta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozícióját, amely tisztséget 2010 februárjától 2016 júniusáig töltötte be. 2010-től főszerkesztője a Magyar Nemzeti Múzeum történeti periodikájának, a „Folia Historica˝ című folyóiratnak. 2016-tól ismét főállásban dolgozott az egyetemen,
majd két évvel később ő lett a művelődéstörténeti doktori program vezetője. 2018 óta a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója.
Három gyermek nevelése közben vállalta el a Széchenyi Istvánról írt történelmileg hiteles, egyben olvasmányos és közérthető könyv elkészítését. És milyen jól tette, ugyanis három kiadást élt meg a kötet, ráadásul később több szaktanulmányt is írt a témában. Még 1981-ben egyetemi doktori címet szerzett, a rendszerváltozás évében megvédte kandidátusi, majd 2014-ben a nagydoktori disszertációját, így megkapta az „MTA doktora” címet. 2015-ben habilitált, egy évre rá egyetemi tanár lett, feljutva a oktatói ranglétra legfelső fokára.
Műveinek bibliográfiáját legalább 30 oldalon keresztül lehetne olvasni, de azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy az újkori Magyarország története, a nemzeti ébredés és polgári átalakulás, vagy az olasz-magyar kapcsolatok terén írt könyvei és publikációi hiánypótlóak és meghatározóak a hazai történettudományos kutatásokban. Az évek során számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el munkásságát, itt csak kiemelném az Olasz Köztársasági Érdemrend lovagi címét, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, vagy a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Ezek sorába illeszkedik most a Magyar Örökség díj.
Csorba László éppen a napokban ünnepelhette születésnapját, már boldog nagyapa, de ma is tanít, kutat, könyvet ír, és főigazgatóként irányítja a Budapesti Történeti Múzeumot.
Kedves Laci! Gratulálok az újabb díjadhoz! Isten éltessen!
Zsigmond Gábor
MNM főigazgató