Köszönöm a megtiszteltetést, hogy az Óbudai Népzenei Iskola volt diákja és tanáraként bemutathatom, és elismerő szavakkal méltathatom munkájukat! Életem meghatározó időszaka volt ez, hiszen 1977-től 2002-ig tanultam és
tanítottam ott.
Örülök, hogy sok népzenésztársammal innen indultunk, hogy magas színvonalon képviselhessük a magyar kultúrát szerte a világban.
Ötven éves a népzeneoktatás Magyarországon, előtte nem lehetett népzenét tanulni, csak a falun élő öreg mesterektől.
Az Óbudai Népzenei Iskola 1974/75-ös tanévben, Till Ottó, a Mókus utcai Aelia Sabina állami zeneiskola igazgatója engedélyével, Béres János alapította meg a népzenei tagozatot. Ő kezdte el a furulya, Jakab Mihály citera, Szöllősi Beatrix cimbalom oktatást.
Az 1977/78-as tanévben, Béres János, Csoóri Sándort kérte fel a duda és tekerő tanszak beindítására, a vonós tagozat is beindult Csoóri Sándor és Jánosi András prímás vezetésével, majd a tanulóból tanárrá lett, Havasréti Pál a bőgő, Lányi György a kontra tagozatot vezette. Neves zenészek is jelentkeztek, mint Adorján István, Eredics Gábor, Juhász Zoltán, Sebestyén Márta, és sokan mások. A Zichy kastélyban kaptunk egy kis szárnyrészt, amiben egy kis terem és egy WC állt rendelkezésre, így az óra után csak a WC helyiségben tudtunk gyakorolni, viszont a hangulat nagyon jó volt, előfordult, hogy éjfélkor még mindig muzsikáltunk. Béres János elérte, hogy kapjunk egy önálló épületrészt a
Nagyszombat utcai lakóházban, megosztva egy óvodával, és ott 15 éven keresztül az ő igazgatásával működött az Óbudai Népzenei Iskola. Így kijelenthetjük, hogy Béres Jánosnak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a népzeneoktatás elindulhatott Magyarországon!
1990-ben Kobzos Kis Tamás lett az igazgató, aki huszonöt évig vezette az iskolát. Azt tűzte ki célul, hogy minél több helyen induljon be a népzeneoktatás. Példaértékű volt sok más iskolának az itt folyó munka. 2013-ban önálló épületet kaptak, a Mókus utca 20 szám alatt, és 2015-től Szerényi Béla igazgatása alatt működnek. Jelenleg 25 tanár és 220 növendék alkotja az iskolát.
Mit csinál az Óbudai Népzenei Iskola, mi a hitvallása? Mitől más, mint más iskolák?
Nincs Magyarországon még egy olyan intézmény, amely csak a népzeneoktatással foglalkozik. Itt az anyanyelvi kultúránkat élik meg: a beszélt nyelvet, a zenei anyanyelvet, a mozgáskultúrát, vagyis a táncot, az ábrázoló művészetet és a szellemi kultúrát. Tehát elmondhatjuk, hogy a tudásátadás természetes rendjéről van szó, a személyes együttmuzsikálásról, az energiák átadásáról, úgy, ahogy a falusi zenészektől kaptuk ezt a hihetetlen tudást.
Ezáltal itt folyhat a másolás és mintakövetés úgy, ahogy a szülők utánzása az anyanyelv elsajátításánál. Később beszélő emberek lesznek, még később saját gondolatokat kifejezve, akár írókká, költőkké válhatnak, így az Óbudai Népzenei Iskolában is teremtő muzsikusok lehetnek az itt végzett zenészek.
A tanítás célja, hogy olyan zenészeket oktassunk, akik egészséges, identitásában erős, boldog emberek legyenek. A magyar népzenén keresztül, olyan lelkiséget kapnak, ami az egész életükben örömet tud okozni maguknak, másoknak, és közösségüknek. Nem az oktatáson, hanem a nevelésen van a hangsúly, mint ahogy megfigyelhetjük, hogy Kodály Zoltán sem oktatásról, hanem nevelésről beszél.
Több mint kétszáz zeneiskolában lehet jelenleg népzenét tanulni, mégis az Óbudai Népzenei Iskola páratlan, mivel ez a szellemiség határozza meg a működésüket. Akik jelenleg ezt viszik tovább, ebből az iskolából kerültek ki, nyugodtan mondhatjuk egy nagy családdá váltak, közös értékrendünk alapján.
Most, hogy ötven éves a népzeneoktatás, legyen minden népzenei műhelynek ez egy fontos születésnap, mint ahogy a Magyar Örökség díjat, megérdemelten, és születésnapi ajándékként, kapja meg az Óbudai Népzenei Iskola.
Hadd zárjam méltatásomat Kodály Zoltán gondolatával: „Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját… Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.” (Gyermekkarok, 1929)
Gratulálok, az egész közösségnek, akik ebben a munkában részt vesznek – hiszen a legkiválóbb tanárok tanítanak itt – és kívánom, hogy továbbra is ez éltesse Őket!
Lányi György
Magyar Örökség díjas népzenész