Valamikor a hetvenes évek végén megzsendült a Káli medence és megjelentek a környék falvaiban a „pástiek”, akiknek a titulusa bebíró lett, de gyakran gyüttmenteknek is becézték őket. Először csak lassan érkeztek, mint Kál harka előretolt portyázói a honfoglalás idején, majd egyre többen beszállásoltak a nyolc falu belterületeire és szőlőhegyeire.
Milyen volt ekkor ez a vidék?
Igazi falusi szaga volt mindennek. A portákon röfögtek a disznók, bőgtek a tehenek, virágzott a téeszcsé, vígan bontották a kőtengereket a homok miatt, a nyári éjszakákon fojtó illat áradt a Kővágóörsi szeméttelepből. Nem volt még Nemzeti Park, viszont majdnem minden faluban volt még iskola, a felekezeteknek papja, boltok, kocsmák és bögrecsárdák biztosították az ellátást. A helybéliek az ünnepeiket rendesen megülték, a búcsúk alkalmával tele voltak az utcák sátrakkal, forgott a ringlis, volt dobozdobáló, mézeskalácsos, mutatványos, bál, egyszóval minden, ami élővé tette a falvakat.
A bebírók meg csak jöttek és jöttek, vásárolták a házakat, ismerkedtek a helybéliekkel és egymással. A nyolcvanas évek elejére már annyian voltak, hogy elhatározták egy Baráti Kör megalakítását, hiszen együtt könnyebb lesz majd megreformálni a helyi kultúrát és megvédeni mindazt, amit a helyiek kevésbé tekintenek értéknek.
Történt, hogy a nyolcvanas évek legelején össze is jött egy alakuló ülés, melyen a nagyközség (ekkor Révfülöphöz tartozott az egész Káli medence) párt és állami vezetése is meghívott volt. Gondolták a bebírók, hogy jól megalakulnak és utána majd minden rendben lesz. Nem így történt… Mielőtt az alakuló ülés beindult volna a maga útján, a párttitkár felállt és a következőket mondta: „ Vegyék tudomásul az elvtársak, hogy márpedig itt ma semmilyen Baráti Kör nem fog megalakulni! Viszont látásra!”… No ezzel a toborzónak is vége lett, a bebírók meg szép csendesen elvonultak a Káli kocsmába kiértékelni a helyzetet, ami olyan jól sikerült, hogy nem is adták fel.
Enyhült is a helyzet valamicskét és a diplomáciai tárgyalásoknak köszönhetően a hatalom úgy gondolta, hogy Baráti Kör ugyan nem, de Környezetvédelmi Társaságról mégis lehet szó, hiszen azt majd úgyis jól felügyeli a Népfront, meg
egyébként is jobban hangzik. Ennek köszönhetően 1985-re megalakulhattunk Káli Medence Környezetvédelmi Társaság néven, rendesen bejegyezve, vezetőséggel, pecséttel és tagdíjjal. Kicsit nézzük át, mit is csinált ez, az amúgy vegyes társaság az elmúlt évtizedek alatt?
Talán az egyik legfontosabb, hogy kezdeményezésünkre először létrejött a Tájvédelmi Körzet, melyet a Balaton Felvidéki Nemzeti Park követett, ami talán országos mintául is szolgált. Ennek köszönhetően a környezet intézményes védelme is megerősödött, megszűnt a szeméttelep bűze és alábbhagyott a bányászat is.
Ettől még fontosabb, hogy a bebírók a megvásárolt épületeiket hagyományos eszközökkel helyreállították, tisztelve az elődök munkáját, az anyagot és az arányrendszert. A helyreállítás célja az otthonteremtés volt, nem pedig a mára divattá vált szobáztatás, vagy profitszerzés. A szakszerű helyreállításhoz – talán elsőként az országban – építészeti útmutatót készítettünk. Dicsekvés nélkül állíthatjuk, hogy e tevékenységnek köszönhetően ma több száz műemléki igényességgel helyreállított épület gazdagítja a faluképeket a Káli medencében.
Az építkezésen túl a kulturális törekvéseink is nyomot hagyhattak a térségben, rendezvényeink az egész évet betöltötték. Kővágóörsön „téli estéket” rendeztünk, előadásokkal, borversenyekkel tarkítva. Bentlakásos népfőiskolát tartottunk helyi fiataloknak, megismertetve velük a környék tárgyi és szellemi örökségét. Az előadások felölelték a hazai és egyetemes kultúra szinte minden szeletét. Akkor beszéltünk Trianonról, az aktuális vallásháborúkról, énekeltük a világháborús katonadalokat, amikor ez még egyáltalán nem volt bevett szokás hazánkban. Nemzetközi néptánc tábort rendeztünk, a fafaragó tábor résztvevői helyreállították a Kővágóörsi evangélikus templom berendezését. Nyaranta három napig volt felvonva a Kisörsi Olimpia lobogója és bicikli túráinkon bejártuk a Káli medence zegét-zugát és még azon is túl. Ha kellett tüntettünk (eredménytelenül) a külterületi beépítések ellen. Húsvét Nagyszombatján 1985-től a mai napig elzarándokolunk Kővágóörsről a Fekete hegyre, ahol az Eötvös Károlyról elnevezett kilátónál koszorúzunk és felolvasunk egy – egy fejezetet a vidékről szóló könyvéből, megidézve a reformkori világ páratlan értékeit.
Mindezeket az eseményeket nehéz megidézni, hiszen sok évtizedről beszélünk, de idézi helyettem a megalakulásunk óta létező, kézzel rótt Káli Híradó, amely részletesen tudósított és tudósít a mai napig mindenről.
Nehéz megidézni a sok embert, barátot, akik részesei voltak a Társaságunk megalakulásának és működésének. Sajnos a Káli Pantheon egyre bővül és ritkuló összejöveteleinken azokra is egyre többször emlékezünk, akik már nincsenek közöttünk!
Hogy sikerült e maradandót alkotni a Káli Medence Környezetvédelmi Társaságnak?
Majd eldönti a történelem és az új zsendülők a Káli medencében, vagy még azon is túl.
Kerner Gábor
építész, néprajzkutató, egykori bebíró,
a Társaság egyik alapítója