Romhányi György pályája a budapesti Orvosegyetem Kórbonctani Intézetében kezdődött, ahol habilitációs képesítést és egyetemi magántanári címet szerzett. Mégis 1946-ban állását elveszítette, kényszerűségből egy ideig kukoricát kapált szülőföldjén. Majd a szombathelyi kórház kórbonctani osztálya alkalmazta őt főorvosként. 1951-ben a pécsi egyetem Kórbonctani Intézetének élére került és ott legendás professzorrá vált. Folytonosan újított. A diákok tanulásának segítésére saját kezűleg készítette el az emberi szervek bonctani készítményeit, úttörőként megvalósított, másutt ismeretlen élethű színezéseivel. Ezek a tanulságos tárgyai azután híressé váltak és ma is híresek. Egyéni, igen eredeti, „kérdve – kifejtő” oktatói módszere, sziporkázó és magával ragadó előadótermi és bonctermi tanításai lebilincselték hallgatóit. Hála szenvedélyes, személyes oktatásának, nagy tudásának, bölcsességének, humorának, a kórbonctan a diákság egyik leghasznosabb és legkedveltebb tantárgyává varázsolódott. Voltak, akik végzett orvosként is be-belopóztak egyetemi előadásaira. A mindig zsúfolt tanteremben
a „hívatlan vendégeket” ő évek múltán is felismerte s ezt a tényt kis kacsintással jelezte. A példamutatóan szerény, póztalan, mégis lenyűgöző Professzor bűvkörében a diákok az orvoslás fontos szakmai ismereteit, az orvosi és általános emberi magatartás, az etika helyes gyakorlatát tanulták el, a bizalom és derű légkörében. Derű? – kérdezhetnénk. Igen, a boncterem komor hely, de ő nem száműzte onnan a mértéktartó vidámságot. Ám mindig fekete nyakkendőt viselt, az elhunytak iránti tiszteletből és a köszönet jeleként is, amiért a holtak tanítják az élőket, a jövő orvosait.
Romhányi professzor rendkívüli tehetsége egy gyászos emlékezetű történelmi időben is érvényesült. Segíthette őt ebben, hogy városa, Pécs, egy nagy hagyományokkal bíró szellemi-egyetemi központ, Klebelsberg Kuno szavaival „a magyar Heidelberg”. Másrészt Pécsett az ő korában országosan is kiemelkedő egyetemi oktatók működtek. Ezért a diktatúra kártevései ellenére a hallgatók általában magas színvonalú, igényes
és a lehető legkorszerűbb oktatásban részesültek. Romhányi György számára fontos lehetett professzor társaival, munkatársaival, sőt a medikusaival való találkozás és kölcsönhatás. Ő így vall erről, idézem: „lelkierőt merítettem a tekintetekből”. 1960 táján egy végzős évfolyam szavazott arról, hogy ki volt az a tanáruk, aki a legmaradandóbb benyomást gyakorolta rájuk az egyetemi éveik alatt. A szavazatok 98 %-át Romhányi György kapta. A fennmaradó 2 %-on olyan szintén vitathatatlan nagyságok osztoztak, mint Szentágothai János, Kerpel-Fronius Ödön és Környey István professzorok, nem is említve a kor seregnyi más nagyszerű és kedvelt pécsi oktatóját. Az oktatás mellett a kutatás éltette. 1960-ban pár napos kivizsgálásra kórházi ágyba kényszerült, mikroszkópját oda is becsempészte. Világelső új módszere, a festési eljárásokkal kiegészített polarizációs mikroszkópia egyes kérdésekben ma is versenytársa a korszerű elektronmikroszkópiának. Ezt az újítását nemzetközileg is elismerték, a nagyvilágban számos helyen alkalmazzák. Kimagasló munkájáért a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja címet és a Kossuth-díjat nyerte el.
1976-ban nyugdíjazták. Ekkor az idegsebészet biztosított számára kutatóhelyet élete végig. 1986 táján budapesti kórházunkban is előadott, teljes szellemi frissességben, régi fényében tündökölve. Sajnos, medikusokat már nem oktathatott. Mai szemmel ez ellen bizony lázadnunk kellett volna, még az erőszakos rendszer idején is. Valahogyan úgy, ahogy a lelkes környezetvédők egy kivágásra ítélt öreg fa törzséhez láncolják magukat, testükkel védve azt a pusztítástól.
A professzor hívei – élükön Kellermayer Miklós emeritus professzorral – féltő gonddal ápolják emlékét. Nevét viseli a pécsi orvoskar aulája. Alakja életnagyságú pécsi szobrán, arcvonásai jutalomérméken tűnnek fel. Könyvek és tanulmányok idézik fel rajongásig szeretett személyét, példamutatását, emlékezetes tetteit, életre szóló tanításait, szállóigévé vált mondásait. Ő a múltidézés központi alakja a 2000 óta kis szülőfalujában, Száron a tiszteletére évente megrendezett orvosi találkozókon.
65 évvel ezelőtt voltam Romhányi professzor hallgatója. Életem nagy ajándéka az ő tanítása, és az is, hogy a mai szép ünnepen felidézhettem őt, ismételt kései köszönetemmel.
Prof. Temesvári I. Péter