Tíz esztendővel ezelőtt a 70. évfordulón Tőkéczki László történész professzor a szárszói emlékülésen ezt mondta: „A nemzeti egység kísérlete a történelmi katasztrófák árnyékában, ez volt a ’43-as Szárszó. Lehet-e majd a háború után
független életet élni? Menni vagy maradni? Akik akkor összejöttek Szárszón, épp ezt akarták: helyben maradni és itt alakítani egy etikusabb, igazságosabb világot. Akkor is voltak éles szembenállások, sajtóharcok, de amikor a magyar
közösség sorsa forgott kockán, képesek voltak leülni egymással. Ez Szárszó öröksége.”
A Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Diákszövetsége 1928-ban megvásárolt egy Nefelejts villát Szárszón, és attól kezdve minden évben fiatalok ezrei tartottak ott különböző konferenciákat. 1943. augusztus 23-tól 29-ig a Magyar Élet Könyvbarátok Társasága és az SDG közös tábort szervezett, mely alapvetően különbözött az addigiaktól.
A Magyar Élet Tábor legfőbb vitatémája a magyar társadalom és gazdaság háború utáni lehetséges alakulása volt.
Püski Sándor a Magyar Élet kiadója így emlékezett 1943-ról: „Az útkeresés akkor volt a leglázasabb.”
Az SDG-táborok keresztyén jellege, nemzeti elkötelezettsége közismert volt, ám ebben az évben a meghívottak köre drámaian kiszélesedett. Képviseltette magát a jobboldali, nemzeti konzervatív, a baloldali, a református, katolikus, sőt a kommunista színezetű értelmiség is.
A mintegy 600 fős konferencián olyan személyiségek tartottak előadást, mint Karácsony Sándor, László Gyula, Sinka István, Veres Péter, Féja Géza, Németh László.
A baloldal képviseletében felszólaló Darvas József vagy Erdei Ferenc olyan előadásokat tartottak, melyek Európában csak Magyarországon hangozhattak el, hiszen Erdei kimondta: a jövő a marxizmus, kommunizmus. Mindezt a
világháború közepén, a Horthy-Magyarországon úgy, hogy az előadóknak haja szála sem görbült!!!
A legnagyobb hatású beszédet Németh László tartotta az úgynevezett „harmadik úttal” kapcsolatban, melynek lényegét a már korábban, egy szellemes, szemléletes példával világította meg: „ Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik párt szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most feláll valaki és azt kérdezi: Nem lehetne Új-Guinea pápuáké? Ez a harmadik oldal” Szárszó a szellemi konfrontáció legjelentősebb színtere volt, ahol egyértelművé vált: sem a nácizmus, sem a kommunizmus nem járható út, mert mindkettő erőszakon alapul, a magyarságtól, népünk karakterétől alapvetően idegen.
Meg kell találni a Magyar Utat, mert túlélni, fejlődni, boldogulni mi csak azon tudunk. A népi írók a legnagyobb társadalmi réteg, a parasztság felemelését tartották a legsürgetőbb feladatnak. Karácsony Sándor a magyar nevelés új
ideáját jelölte ki előadásában.
Összegezve: Szárszó egy heroikus kísérlet volt a magyar jövő megmentésére, hogy Magyarország a magyaroké legyen, sorsunkat magunk határozhassuk meg. A folytatás a történelemből közismert: az elvesztett második világháború után a véres, nemzetidegen kommunizmus évtizedei következtek.Mégis, ami ott és akkor, Szárszón történt, örök emléket hagyott és maradandó szellemi muníciót hozott létre hazánk számára.A szárszói Magyar Élet konferencia ezért Magyar Örökség, immáron hivatalosan is.
A történelem ismétli önmagát. Mi 21. századi magyarok most is ezt akarjuk: a saját magunk által kijelölt Magyar Úton járni.
Segítsen bennünket ebben az Isten!
Takaró Mihály