Jó 200 évvel ezelőtt, 1816 nyarán Kazinczy Ferenc Gyulafehérvárra zarándokolt, ahol első útja a római katolikus székesegyházba vezetett. A középkor Istent kereső áhítatának, vallásos alkotni-tudásának erről a kőbe vésett, megkapó csodájáról röviden, de velősen így nyilatkozott: „Szegény, de Nagy, Méltóságos.” A Batthyaneum megtekintése után ismét felkereste a „szegény,
de nagy, méltóságos” katedrálist, hogy elbúcsúzzon tőle: „Még egyszer betérék a templomba, megállék az általam forrón tisztelt Martinuzzi hamvainál s áldást mondottam rájok; s órámat s szerencsés gyűrűmet feltevém a Hunyadi sírkövére, hogy megszentelve mehessenek maradékimra… Isten hozzád szent hely! mondám magamban, midőn végpillanatot veték a templomra.”
A ’zarándok’ Kazinczy Ferenc ezzel a gesztussal a gyulafehérvári székesegyház iránti mélységes tiszteletét juttatta kifejezésre. Az ősi katedrális múltunkat jeleníti meg, magában rejti Erdély magyarságának dicsőséges és vészterhes történelmét – ezer évre visszamenően.
A Szent István király által alapított tíz püspökség egyike az ország keleti területeit átfogó erdélyi egyházmegye volt. A középkor folyamán a püspök egyházi és társadalmi tekintélyét a székesegyház szimbolizálta. Építésének elkezdése a 11. század végére, Szent László király korára nyúlik vissza. A román stílusú katedrálist a 13. században két súlyos pusztítás sújtotta. Az elsőről
Rogerius nagyváradi kanonok tudósít, 1241-ben elborzadva ír a tatár hordák kártételeiről, a templom véres, üszkös falairól; a második 1277 nagyböjt második vasárnapján történt, amikor a vízaknai szászok betörtek a templomba és felégették. Az ékességeitől megfosztott székesegyházat a 13. század végén Monoszlai Péter püspök restauráltatta, élvezve IV. László király anyagi támogatását. Ekkor a katedrális oldalhajóit gótikus boltozattal látták el és olaszos stílusban kezdték el építeni a déli tornyot, melyet később Hunyadi János és Bethlen Gábor is
bővítettek. Hunyadi Jánosnak köszönhető az új szentély és a gótikus főkapuzat.
A 14. században Szécsy András püspök a templom északi kereszthajójához egy kápolnát épített Szent Anna tiszteletére, melyet Várday Ferenc püspök a 16. század elején tovább nagyobbított. Itt találhatók Szapolyai János király feleségének, Izabellának, és gyereküknek, János Zsigmond fejedelemnek a szarkofágjai, a Szécsy püspökök épen maradt sírkövei a 14. századból. Ugyan-
csak a Szécsy–Várday kápolnában emléktáblák jelzik, hogy a székesegyházban nyugodnak Fráter György kancellár, az erdélyi fejedelemség létrehozójának, valamint Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeknek a hamvai.
A 16. század elején Lászai János telegdi főesperes-kanonok nagyméretű építkezést kezdeményezett a székesegyház északi részén. A humanista műveltségű kanonok reneszánsz előcsarnokot, a Hívő Lelkek kápolnáját építtette meg, Erdély első reneszánsz építményét. A 16. század második felétől – a reformáció kibontakozásakor – az építések leálltak, számos oltár, szobor, kép, orgona stb. megsemmisült, amit csak fokoztak a 17. század első éveiben –
1601-ben és 1603-ban – bekövetkezett kegyetlen csapások.
1605-ben Bocskai István fejedelem a református egyháznak adományozta a katedrálist. Ezt követően a fejedelmi udvar igényének és ízlésének megfelelően bővült és szépült. De félévszázad múlva, 1658-ban, valamint 1661-ben és 1662-ben súlyos megpróbáltatások érik a fejedelmi központot és a székesegyházat, a II. Rákóczi György fejedelem megbüntetésére Erdélybe jött török-tatár hadak rabolták, pusztították az épületet és környékét. Ali pasa csapata az
ősi katedrálist istállónak használta és Gyulafehérvárt fekete várrá változtatta.
Ekkor rombolták szét Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek díszes
márvány síremlékeit.
1716-ban a római katolikus püspök visszakapta és elfoglalhatta régi rezidenciáját és a katedrálist. Ezt követően alapos restaurálási és építkezési munkálatok kezdődtek el benne. Sztoyka Zsigmond Antal püspök helyreállíttatta és meghosszabbíttatta a tönkrement szentélyt, Demeter Márton nagyprépost a szentély déli oldalához új sekrestyét csatoltatott neoklasszikus stílusban, Batthyány Ignác püspök díszes barokk bútorzattal (főoltár, kanonoki stallumok, szószék, mellékoltárok, orgona) látta el a templomot.
Az 1848-as forradalom vérzivatarja sem múlt el nyomtalanul, az ágyúgolyók nyomai ma is láthatók a torony déli falán, de a tönkrement neogótikus orgonát Erdély nagy orgonaépítésze, Kolonics István újjáépítette.
A katedrális mai formáját a 2000-ben elkezdődött restauráláskor nyerte el, melynek legmagasztosabb pillanatát Márton Áron püspök szarkofágjának felállítása jelentette.
A gyulafehérvári székesegyház mai – helyreállított – formájában nemcsak
a történelmi Erdélynek, hanem az egész Kárpát-medencének is a legnevezetesebb műemléke, egyúttal az Árpád-kori székesegyházaink ékköve. Valóságos Panteon, a magyarság történelmi alakjainak nyughelye. Itt alusszák örök álmukat a Hunyadiak, a nemzeti fejedelmek, az erdélyi püspökök és kanonokok. Röviden így jellemezhetjük e csodás építményt: a gyulafehérvári székesegyház a végeken őrt álló, a múltról regélő, maradásra, megmaradásra figyelmeztető
Magyar Örökség.
Marton József nagyprépost, pápai prelátus