A székelyekről kétféle kép él a köztudatban. Az egyik típus szűkszavú, komor, néha harcias, hajlíthatatlan. A másik a góbé, aki különleges ötletei és humora segítségével érvényesül a világban. Nem vitás: a Codex az utóbbit képviseli,
1996 óta. Hol virtuóz dallamvezetéssel, hol zenei és szöveges tréfákkal, hol elmélkedéssel vagy akár zsoltárok szent szavaival, de leginkább a produkció mélyéről mindent irányító játékkal és emberbarátsággal. A Codex a neve ellenére
semmilyen kódexet nem kínál viselkedésre, nem akarja szabványnak tekinteni vagy akként hirdetni saját művészeti elveit. Tagjai a historikus régizenei nyelvet remekül „beszélik” vonóikkal, furulyáikkal és énekükkel, de ezt láthatólag nem érzik elegendőnek. A jelenkori közönséget szeretnék megszólítani, s ehhez közös játék kell, a régi művek közösségi szórakoztató értékeinek megragadása, esetleg újragondolása. Ebből pedig kifogyhatatlan tartaléka van a székely együttesnek.
Tagjai Csíkszeredában élnek, kivéve vezetőjük, Dr. Filip Ignác furulya- és fuvolaművész, aki Sepsiszentgyörgyön lakik, és Brassóban tanít a Transilvania Egyetem zeneművészeti karán. A többiek Szabó-Málnási Éva fuvolás-furulyás kivételével vonós hangszereken játszanak: Kovács László és Kovács Éva hegedűn, Adorján Csaba brácsán, Lázár Zsombor csellón és kobzon, Szőgyör Árpád pedig nagybőgőn, ő az énekes szólista is. Nemzetközi kurzusokon és erdélyi népzenén edzett művészek, zenetanárok, nagyobb zenekarokban is muzsikálnak. Aki rendszeresen jár a Csíkszeredai Régizenei Fesztiválra, megfigyelhette, hogy a Codex tagjai a Barokk Fesztiválzenekarban milyen odaadóan és invenciózusan játszanak Bachot, Händelt, Telemannt vagy amit épp kell. Játékukban az alázat és az egyediség termékenyen keveredik, s ez mindig megihleti, tűzbe hozza a koncertmestert, Ulrike Titze drezdai barokk hegedűst is. Ritkán látni olyan eleven kommunikációt a barokk zenészek körében, mint a Fesztiválzenekar több pontján muzsikáló Codex-tagokét. E nemzetközi rangú társulatban erdélyi és magyarországi kollégák mellett román és német muzsikusok dolgoznak együtt egy kemény hétig. Péntek este templomi koncert, vastaps, állva tisztelgő sok száz fős közönség. Nevetés vagy mélyről feltörő sírás, mint a 2018-as Máté-passió esetén.
Ám a történet nem ér véget aznap este. Szombat reggel a Codex-tagok elsők közt érkeznek a Mikó-várba. Délelőtt a kisgyerekeknek muzsikálnak, aztán este saját koncert, táncház. Tudják, mi kell az adott helyzethez, hogy igazi zenei élményt adjanak, hogy játék legyen. A régizenei mozgalomban bizonyos fokig elvárás a sokoldalúság, de ők ezt nem elvárásként élik meg, hanem láthatólag a saját örömük forrásaként. Sose láttam még fáradtnak, fásultnak őket. A természetes jóérzés, csalafintaság minden zenéjükre rányomja vidám bélyegét. Ezzel az erdélyi és külföldi (francia, olasz, portugál) közönség minden rétegét képesek megszólítani. Közös hangversenyeket adtak többek között Andrejszki Judittal, Bognár Szilviával, Kobzos Kiss Tamással, részt vettek Jean-Christophe Frisch Baroque nomade projektjein.
Repertoárjuk igen tágas, és messze túlnő Erdélyen, de a középpontban a XVII–XVIII. század magyar vonatkozású zenéje áll. Az 1670-es évekbeli Kájoni-kódex és a Vietórisz-kódex, az 1730 körüli Apponyi-kódex nyugati és helyi táncaitól a verbunkos korig, újabban a Petőfi- és Arany-dalokig terjed. Önálló műsorral adóztak Johannes Honterus ódáskönyvének, Szenci Molnár Albert zsoltárainak, Balassi és Pálóczi Horváth Ádám énekeinek. Sajnos a régi CD-ik alig elérhetők, a legutóbbi 2015-ben jelent meg. Megérdemelnének egy széles körben terjesztett lemezt.
A verbunkos daraboknál különösen megtérül a stiláris sokoldalúságuk, a barokk és a népi vonásnemek, díszítések ötvözése, ugyanakkor a rendezett többszólamú hangzás igénye. Egyszerre udvari és népi ez a hangkép, nagyjából félúton a Capella Savaria nagyobb felállásra megírt feldolgozásai és a népzenei alapoktól indulva rekonstruáló Jánosi vagy a Hungaricus együttes kislétszámú eszménye között. Örömmel hallgatnák őket a Mikó vagy Bánffy grófok, de a csíki falvakban élő székely katonák is. Nevetnének és néha búslakodnának, aztán megint nevetnének, fütyülnének a világra. A Codex együttes segít megérteni a régi és mai góbékat, s egy rosszkedvű világban mélyen emberi vigasztalást
kínálnak mindnyájunknak. Becsüljük meg, mert ez is lehet magyar örökség.
Csörsz Rumen István
régizenész, irodalomtörténész