A mai naptól minden bizonnyal Salföld lesz az a település, ahol lakosságarányosan a legtöbb Magyar Örökség díjas él. Egy elmúlt évi adat szerint 67 fős csodaszép Káli‐medencei településen immáron két díjazott lakik, Somogyi Győző mellett Kovács István.
Kovács István költő, író, történész, kultúrdiplomata ebben az évben ünnepli 80. születésnapját, vagyis éppen ideje, hogy a Magyar Örökség díjjal ismerjük el sokoldalú, s minden területen maradandót alkotó tevékenységét.
Mivel is kezdhetnénk? Talán azzal az 1980‐ban megjelent kislexikon‐bejegyzéssel, mely az akkori kortárs írókat, költőket mutatta be. Ebben a Kovács Istvánról szóló szócikkben olvashatjuk, hogy az ő neve egyben „a Budapestet Krakkóval összekötő híd neve” is. S ez a megállapítás az elmúlt évtizedekben még helytállóbb lett, minden bizonnyal ő a két nemzet között a legerősebb és legaktívabb kulturális és tudományos kapocs.
A lengyelekhez fűződő érzelmi viszony egy gyermekkori olvasmányélményéhez vezethető vissza, Rákosi Viktor A hős fiúk című regényére, amelyben az 1848‐as honvédek segítségére a szabadság kivívására a lengyelek siettek. Az érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem‐lengyel szakára jelentkezett. A diploma megszerzése után a tudományos pályafutását az ELTE tanszékein és kutatócsoportjánál kezdte és 1981‐től már a Lengyel Filológiai Tanszék tudományos főmunkatársa lett.
Kovács István műfordítói arcát mutatta meg Marian Brandys Napóleon és a lengyelek című munkájának fordításával, majd megírta első történelem tárgyú munkáját is ‐ valószínűleg itt a teremben sokan olvasták ‐ az Így élt … sorozatban Józef Bem, vagy ahogy nekünk kedvesebb Bem apó életrajzát. A tábornok élete és működése mondhatni a mai napig foglalkoztatja Kovács Istvánt. 2012‐ben lengyelül is megjelent Bem életrajza, majd 2014‐ben magyarul, bővítve és átdolgozva a Bem tábornok. Az örök remények hőse. A szerző oly sokat foglalkozotthősével, hogy sokak szerint már hasonlítani is kezdett hozzá.
Közben Kovács István egy összefoglaló munkával is jelentkezett A légió címmel. A kismonográfia a negyvennyolcas magyarországi lengyel légióról szól igen adatgazdagon, de költői‐szépírói stílusban megírva, amely mindenképpen szokatlan, de a történésztársadalom által nagyon is elfogadott módon. Hogy ez így van, az mutatja, hogy a munka bővített változata történettudományi kandidátusi értekezésnek is sikeres lett. Kovács István munkabírásának precizitásának legfőbb bizonyítéka A lengyel légió lexikona.
Több tízezer iratot, kartotékot kellett átnézni lengyel, szlovák, osztrák és magyar levéltárakban ahhoz, hogy elkészüljenek a minibiográfiák. A munka bővített változata lengyelül is megjelent a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia gondozásában.
A tudományos és szépirodalmi munkák, fordítások sorát még hosszasan lehetne sorolni, melyek a lengyel‐magyar közös történelemről, a lengyel történelem nálunk kevésbé ismert eseményeiről szólnak.
Kovács István a tudományos munka mellett más területen is bizonyította, hogy számára a lengyel‐magyar barátság elmélyítése, tudatossá tétele élethivatás. 1990 után a Varsói Magyar Nagykövetség kulturális tanácsosaként, majd krakkói főkonzulként dolgozott. Négy év kihagyás után folytatta főkonzuli munkáját, melynek az eredményeit most nem sorolhatom fel. Számos emléktábla és emlékmű felállítása fűződik a nevéhez, számtalan kapcsolat kiépítése és ápolása, nem véletlen, hogy öt lengyel város választotta díszpolgárává. Ezenkívül több lengyel magas kitüntetés és elismerés birtokosa, alighanem a legbecsesebb a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia tagsága.
A most díját átvevő Kovács István költői pályafutását az egyetemi évek alatt kezdte, amikor a Kilencek csoport tagjaként alkotott, majd önálló verseskötetei is megjelentek és megjelennek a mai napig. Ekler Andrea a következőképpen jellemezte munkásságát: „Kovács István változatos élete, gazdag és sokrétű alkotói pályája során költészetével szemben olyan szerénységgel viseltetett, oly mértékben nem a saját személyes érvényesülésével, önmegvalósításával, hanem a legnemesebb értelemben vett szolgálattal foglalkozott, hogy a versek valahogy mindig háttérbe szorultak”. Az irodalmi életben szerzett elismertségét mutatja, hogy elnökségi tagja volt a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Művészeti Akadémiának. Számos magyar elismerésének felsorolásától most eltekintünk. Kovács István kiemelkedő tudományos és irodalmi munkásságát és szolgálatát ismeri el a Bizottság a Magyar Örökség díjjal.
Csikány Tamás