Máriapócs Istennel és az embertárssal való találkozás helye. A történelmi időben három alkalommal mutatkoztak meg a csodás jelek, hogy általuk megtapasztalhassuk Isten jelenlétét a pócsi Istenszülő könnyező kegyképén keresztül.
1696. november 4-én a szabolcsi Pócs falucska görögkatolikus fatemplomában, a hívek arra lettek figyelmesek, hogy az Istenszülő szeméből bőségesen folynak a könnyek. Ez az első könnyezés december 8-ig tartott. Ezen a napon olyan hideg volt, hogy a víz és a bor megfagyott a templomban, de az ikonról lecsorgó könnyek tovább omlottak. Hosszas vizsgálatok után a könnyező képet I. Lipót császár 1697-ben Bécsbe vitette. Ott több hónapig tartó ünneplés után a Szent István-dómban helyezték el. Erre az időre tehető a török elleni végső győzelem. Ennek sikerét, a zentai győzelmet a kor közvéleménye az Istenszülő hathatós közbenjárásának tekintette. Ennek is köszönhető, hogy mint a kereszténység védőpajzsa, a pócsi könnyező Istenszülő kegyképének tisztelete, egész Európában elterjedt a 18. század folyamán.
A magyar emberek nem nyugodtak bele, hogy a császár elvitette a könnyező kegyképet. Rákóczi 1703-ban megfogalmazott követelései között is szerepel a kegykép visszaadása. Az nem vigasztalta őket, hogy kaptak egy másolatot az eredeti képről.
Azonban a Pócson elhelyezett másolat 1715. augusztus 1-én újra könnyezett. Ennek hitelességét elismerő Erdődy Gábor Antal egri püspök 1715. szeptember 19-én Pócsot Szűz Mária kegyhelyének nyilvánította. A falu felvette a Máriapócs nevet.
E második kegykép aztán 1905-ben újra könnyezett. E 20. századi esemény szemtanúi a közelmúltig itt éltek közöttünk.
Máriapócs kiemelkedik a Kárpát-medence Mária kegyhelyei közül, és a pócsi Istenszülő kegykép tiszteletével egész Európában és a tengeren túl is találkozhatunk.
Az európai kultuszban, segítő Máriaként és a kereszténység védőbástyájaként jelenik meg. Tisztelete a bécsi kultusznak köszönhetően másolatok, nyomtatványok, metszetek, imafüzetek formájában egész Európában elterjedt.
A Magyar Királyság és a Kárpát–medence népei számára a második könnyezés a hely kiválasztottságát üzente. Máriapócs évszázadokon keresztül egészen napjainkig a testi és lelki szükségben szenvedő emberek gyógyulásának helye. Már a könnyezés ideje alatt és azt követően egészen napjainkig történnek csodás események, testi és lelki gyógyulások.
Kárpát–medence sokféle etnikuma: magyarok, szlovákok, ruszinok, ukránok, románok, cigányok egyaránt sajátjuknak tekintik és lelki otthonuknak tartják a kegyhelyet. Az egyházi és társadalmi változások összefonódnak Máriapócs történetében. 1991-ben II. János Pál pápa magyar nyelvű görögkatolikus Szent Liturgiát végzett, ahol a Kárpát-medence minden országából érkeztek zarándokok. Máriapócs akkor nem csak a lelki szabadságot, hanem a társadalmi, politikai felszabadulást is közvetítette. A kommunista elnyomás alól felszabaduló népek, és az addig betiltott görögkatolikus egyház hívei együtt hallgathatták meg a Krisztus szabadságán keresztül az emberi személy szabadságát hirdető szent pápa üzenetét.
2005-től a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Nemzeti Szentéllyé nyilvánította Máriapócsot, amely ezáltal az Európai Mária-kegyhelyek Konferenciájának magyar képviselőjévé is vált.
Az ide zarándokló hívek jól ismert szokása, hogy fölmennek az ikonhoz és megérintik, megcsókolják az utolsó könnyezés cseppjeit felfogó selyemkendőt tartalmazó szelencét és a kegykép kicsinyített másolatát. Ezt az elmaradhatatlan gesztust, a csak ezen a helyen használatos kifejezéssel „értetkőzésnek” hívják. A szó magába foglalja az érintés mozzanatát, amely gyakorító képzővel ellátva, visszaható módban használt formában egyszersmind azt is kifejezi, hogy miközben az imádkozók megérintik ezeket a tárgyakat, eközben s ezáltal az Istenszülő érintését is fogadják. Ez a vallási tapasztalat szerves részét képezi a pócsi ájtatosságoknak.
Az év minden napján nyitva álló kegytemplomba emberek ezrei térnek be imádkozni, az Istenszülővel és karján hordozott Szent Fiával találkozni. Ez a keleti hagyományokból származó vallásgyakorlat összefogja nem csak a magyar görögkatolikusokat, de a környező népek keleti és nyugati keresztényeit, beleértve a más felekezetű hívő embereket is. Ezért mondhatjuk, hogy Máriapócs az Istennel és embertársainkkal való találkozás, a kiengesztelődést és békét nyújtó találkozások helye.
Dr. Szabó Irén igazgató
Görögkatolikus Múzeum