Évek óta minden májusban van egy biztos pont az életemben: elindulok Nagybányára. A cél formálisan egy előadás megtartása a Teleki Napokon. De igazából ennél sokkal több. Néhány napra kiszakadni a hétköznapokból és részese lenni annak a szellemi közegnek, amelyet a nagybányai Teleki Magyar Ház képvisel: nem „csupán” ekkor, hanem az év 365 napjában. Az épület múltja kötelez: Teleki Sándor, a sokszor normaszegő „vad gróf” élete utolsó évtizedét töltötte a nagybányai Teleki Házban, koltói kastélyát pedig felkínálta Petőfi Sándornak és Szendrey Júliának a nászútjukra, ahol Petőfi 28 költeménye született. A Nagybányát festői módon kettészelő Zazarpatak mentén álló épületet a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület, az EMKE nagybányai fiókszervezete 2001-től működteti, miután az Illyés Közalapítvány segítségével megvásárolta és helyreállította azt. Az intézményben működő civil szervezetek, illetve az azokat is képviselő magánszemélyek, valamint a Ház kurátorai 2005-ben megalapították a Teleki Magyar Ház Társaságot a Teleki Magyar Ház háttérszervezeteként. A Házban működő, önálló jogi személyiséggel nem rendelkező különféle csoportok, társulások, egyesületek számára ezzel a pályázatokban részvételt is lehetővé tevő jogi keretet alapoztak meg.
Hiszen a Teleki Magyar Ház ilyetén módon civil intézményként hosszú évek óta otthont nyújt a nagybányai magyar szervezeteknek, egyesületeknek. Hangsúlyozottan magyar kulturális központként rendezvények sorának folyamatos szervezője és házigazdája: kézműves programok, hangversenyek, táncház, koncertek, könyvbemutatók, konferenciák, előadások, honismereti túrák, gyerektáborok, kézműves foglalkozások, a cserkészcsapat rendezvényei váltják egymást a Házban, amelyben talán soha nincs igazi csend, olyan sokan adják egymásnak kilincset.
A felnőttképzést szolgálják az őszi és tavaszi idegennyelvi és számítógépes kurzusok, jelezve, hogy a múlt emlékeinek ápolása és éltetése mellett a házigazda intézmény a jelent és a jövőt is szem előtt tartja. A Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságával együttműködve több mint 150 kiállítást, képzőművészeti és helytörténeti tárlatot rendeztek az épületben, ahol erdélyi, partiumi, anyaországi művészek is voltak alkotói e tárlatoknak. A folyamatosan gyarapodó helytörténeti gyűjtemény és régiségtár Nagybánya és környéke múltjának ismeretét gazdagítja. Aki pedig megszomjazott, betérhet a főépület pincéjében és kertjében kialakított Colonello kultúrkocsmába, mely koncertek, könyvbemutatók és borkóstolók állandó helyszíne is, és ahol meg lehet beszélni a Házban szerzett tapasztalatokat.  A Ház nem restell élni a hagyományos és modern eszközökkel sem: könyveket, falinaptárakat jelentet meg, könyvtáruk Nagybánya egyik nagy szülöttje, Tersánszky Józsi Jenő nevét viseli. De népszerűek a várost megjelenítő pólók és nem véletlenül hoz folyamatos pozitív visszajelzéseket és új kapcsolatokat az aktív jelenlét a digitális világban.
A Ház fő szervezője a már említett, minden év májusában megtartott Teleki Napoknak. Ezen felül társzervezője az ősziFőtér Fesztiválnak, az augusztusiSzent István Napoknak, a „Ház-sarok” című programmal több alkalommal volt részese a Gesztenye-ünnep megszervezésének. Kapcsolati hálója is erős: kiemelt partnere a sárospataki Művelődési Ház és Könyvtár, a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum, a tápiószelei Blaskovich Múzeum, és az Országos Örmény Önkormányzat. Ösztöndíjprogramotindítottak 2002 és 2004 között Szász György nagybányai vállalkozó segítségével, melynek keretében sok száz diákot részesítettek szociális támogatásban. Minden tanév végén könyvajándékot kapnak a kitűnően tanuló diákok, valamint minden tavasszal tanulmányi–közéleti ösztöndíjat kap a Ház révén kilenc Nagybányán tanuló középiskolás diák, akiknek tanulmányi eredményei és közösségi szerepvállalása példás magaviseletről tesz tanúbizonyságot.

Röviden: a Teleki Magyar Ház a nagybányai, tágabban a Máramaros megyei magyar kulturális élet bázisa, működtetője, epicentruma, amelynek tevékenysége évek óta kiemelkedő mértékben segíti a magyar kulturális örökség megőrzését és ápolását. Bő fél évtized alatt tapasztalhattam meg személyesen Nagybánya vonzását és varázsát, azt a szellemiséget, amely beragyogja a Házat, de amelynek actio radiusa Koltóig is elér, ha a Teleki Napok valamelyik rendezvényét ott tartják meg. A Teleki Magyar Ház hosszú ideje méltó a Magyar Örökség díjra, büszke öröm, hogy nekem adatott meg a megtiszteltetés, hogy méltassam a Házat.

Katona Csaba
történész